Habár
egyetemi tanulmányaimat a családi hagyományoknak megfelelően gépészmérnökként
végeztem, hamar rá kellett ébrednem, hogy a reál szakmák egyáltalán nem kötik
le az érdeklődésemet.
Kifejezetten
olyan állások vonzottak, ahol nagyfokú mozgás és döntési szabadsággal
rendelkezhettem, és kibontakoztathattam kommunikációs képességeimet.
Így
kóstoltam bele elsőként a multik világába kezdetben értékesítőként, majd
értékesítési vezetőként. Habár jó kapcsolatteremtő képességeimnek köszönhetően
ezen a területen jelentős sikereket könyvelhettem el, a pénz, az értekezletek,
a tervek és a villanykörteként cserélgethető alkalmazottak világa viszonylag hamar
kiábrándított.
Sarjadzó
spiritualiásomat követve adtam hát át magam a tengerek és egzotikus országok hívásának
és lettem búvároktató, adriai búvárbázis tulajdonos és vezető, túraszervező, majd víz
alatti operatőr, filmkészítő. Tíz éven át jártam a világot felfedezve a mediterrán országok,
az afrikai kontinens, Dél-kelet Ázsia és India varázslatos tájait, misztikus
vallásait, népszokásait és lassanként megvalósítottam minden vágyam, amiről
valaha is álmodtam.
Habár életpályámból nem hiányoztak a kihívások, a konfliktusok, és a legyőzendő akadályok, az első igazi pofont egy párkapcsolati traumában kaptam, ami olyan váratlan és
értelmetlennek látszó fordulat volt számomra, hogy a sokktól létezésem minden
területén kicsúszott lábam alól a talaj.
Ekkor
jöttem rá, hogy mennyire keveset tudok az emberi kapcsolatokról, a lélek
rejtelmeiről, a döntéseink hátterében meghúzódó szeszélyes mintázatokról. Az
események feletti értetlenségem emberfeletti hajtóerőt adott ahhoz, hogy
megszállott szenvedéllyel kutassak, elmélyüljek a lélek misztikumában és
válaszokat találjak a történtekre.
Minél
több válaszra bukkantam a pszichológia, a viselkedés kutatás és a spirituális
megközelítések berkeiben, annál elkeserítőbbnek találtam, mennyire ki vagyunk
szolgáltatva ezirányú tudatlanságunknak, örökölt, másoktól eltanult
beidegződéseinknek, viselkedés mintáinknak, tudatalattink rejtett csapdáinak,
káros hitrendszereinknek.
Megdöbbentett
a felismerés, mennyire nem vagyunk tudatában annak, hogy hiába beszélünk azonos
nyelvet, ha közben fogalmunk sincs róla, hogy társas kapcsolatainkban még egy
csomó más nyelven is beszélünk (szeretetnyelv, testbeszéd, stb.), ahol
ugyanolyan fontos lenne a közös nevező, vagy a másik különbözőségeinek
felismerése, megértése, “nyelvének” elsajátítása.
Szomorúan
értettem meg, mennyire vakok vagyunk arra, hogy konfliktusaink többségéhez
saját belső szorongásaink, feloldatlan blokkjaink, lelki fejlődésünk elakadása,
önismeretünk és tudatosságunk hiánya szolgáltatja az okot. Mindezekért inkább a
környezetünket, vagy a sorsot tesszük felelőssé, társainkon kérjük számon saját
hiányosságainkat, ami odáig vezethet, hogy végül helyrehozhatatlan sérüléseket
okozunk magunkban, de legfőképp azokban, akik igazából szeretnek és mellettünk
állnak.
Határozottan
hiszem, hogy ha az oktatási rendszer kötelező elemeként sajátítanánk el az
önismeret, a viselkedéskutatás, a személyiség tipológiák, a belső erőforrások
és intuíciós képességeink fejlesztésének alapfogalmait, nem válnánk
marionette-bábjaivá tudatalattink önszabotáló programjainak, felismernék
felelősségünket a kialakult helyzetekben és ezzel együtt társaink minden
megnyilvánulásában a háttérben dolgozó szeretetet.
Meggyőződésem,
hogy ebben az esetben sokkal kevesebb válás, szakítás, családi dráma, lelki
trauma terhelné környezetünket.
Ennek
a későn jött tudásnak és az akkor még számomra ismeretlen megoldások hiányából adódóan annak idején már nem voltam képes megmenteni
a párkapcsolatomat, ám a múlt eseményeinek megértése, az azóta felhalmozott ismeretek és tapasztalatok tükrében coachként, ThetaHealerként, meditációs oktatóként, de
elsősorban érző emberként küldetésemnek érzem, hogy minél több embertársamnak adjam
át a változtatás lehetőségének kulcsát, a boldog, harmónikus élet, a belső egyensúly, a tartós párkapcsolat lehetőségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése